Fiatal festők keresték az új művészeti elveket. Igyekeztek egyre tökéletesebben ábrázolni a természetet, de beleütköztek a színes árnyékok problémájába. Rájöttek, hogy az árnyékon belül is számos különböző árnyalat létezik, amelyek közül a kék az uralkodó szín. De ezt a jelenséget csak napvilágnál lehetett tanulmányozni ezért a műtermeiket elhagyták és a szabadban dolgoztak (plan air). Felfigyeltek arra hogyan oldja fel a levegő rezgése a kontúrok élességét, és hogy nem minden vehető ki egyforma tisztasággal. Mindent utáltak ami hagyományos és szigorú szabályok szerint való.

Favizmus (korai expresszionizmus)

Fauves-vadak. a tiszta színek fokozottabb kifejezőerejére, éles színkontrasztokra kívánt építeni. A fény-árnyék ellentéteket kiküszöbölték. Csekély jelentőséget biztosítottak a harmadik dimenziónak.
Képviselői: Matisse (K-i szőnyegek színvilága, dekoratív stílus), Gauguin, Vincen van Gogh, Mauriac Vlaminck, Georges Braque
Mauriac de Vlaminck: A vörös fák: A tájképi struktúra itt már csak ürügy, a kép színei és az eredeti látvány feltételezhető színei között már alig-alig találunk megfeleltetést. Mindennél fontosabb, hogyan ütközik a vörös a zölddel, hogyan áll szemben a kék a sárgával.
Henri Matisse: A vörös desszert: ugyancsak a vadító színek uralkodnak, az árnyékok hiányoznak, az asztalon lévő tárgyak lebegnek, minden egybefolyik.

Olajfestés: A legáltalánosabb és legszélesebb körben használt festési eljárás.

Az olajfesték sokkal lassabban szárad, mint a tempera. Színei mélyebbek, tüzesebbek, fényesebbek. Csodálatos finomságú fény-árnyék viszonyok, tónus- és színátmenetek érzékeltetésére alkalmas. Gazdag lehetőséget nyújt a legkülönbözőbb felületi minőségek ábrázolására is. Míg a tempera inkább a világos színtartományokban mutatja meg igazi szépségét, az olajnál a világos és mély tónusú színek együttes alkalmazásával a tér bemutatásának is szélesebb lehetőségei állnak a festők rendelkezésére.

A hiperrealizmusnak (hiper-túlzó, túlságos) és FOTÓREALIZMUS-nak egyaránt nevezett képzőművészeti irányzat a hatvanas évek vége felé tűnt fel. A konceptuális művészet és a vele rokon törekvések permetizmusával vitázva a valóság objektív, személytelen, hűvös megjelenítését tűzte ki célul. Az irányzat a tömegmédiumok által meghatározott standard látásmód tényéből indul ki. A festő alapanyaga általában fénykép vagy színes diapozitív, amit bámulatos technikai virtuozitással óriási méretű festménnyé nagyít. Az emberi szemnél élesebb és pontosabb kameralencsén keresztül látott és megragadott valóságdarab így teljesen irreálissá válik, és többek között olyan kérdéseket feszeget, mint a látvány és a valóság viszonya, a fotólátás objektivitása és a manipulált látás mibenléte.