A Melbourne-ben született nemzetközi díjnyertes fotósBill Gekasautodidakta módon tanulta meg a fotózás művészetét. A mindent elsöprő sikert öt éves lánya porté fotóival érte el, ami első hangzásra nem tűnik kiemelkedőnek, azonban a csavar ott van, hogy régi mesterek klasszikus festményeit vette alapul, mint például Vermeer és Rembrandt. Gekas újrateremti a 18.század közepei portré beállításokat, különös figyelmet szentelve a világításra, Rembrandt fény-árnyék játékára, az erős kontrasztok gyakori használatára, mely szinte bevonja a nézőt a festménybe, jelen esetben a fotóba. A praktizáló fotóművész kemény munkájának és kísérletezésének eredménye ez a sajátos stílus. (Szerző: Bakos Annamária - ba interior design)
10. Egy néni a Lehel piacon megállított, amikor vásároltam. „László a kis unokám mutatja az interneten, hogy ott van és mennyi mindent meg lehet tudni magáról. Nem tart attól, hogy az élete szinte napról napra követhető? És, hogy sokan látják, mit tesz? ” – kérdezte tőlem.
Hosszú idő után végre tegnap neki tudtam állni festeni. Már nagyon hiányzott. Legalább 3 hónapja nem jutott rá idő. Van egy misztikus kígyó aminek a hátterét sikerült megfestenem. Két régebbi képem lakkozását is elvégeztem. Aki meg szeretné nézni, a "száj" és a "Geryk" képek azok. Remélem tudok ma is rászánni egy kis időt!
Fiatal festők keresték az új művészeti elveket.
Igyekeztek egyre tökéletesebben ábrázolni a természetet, de beleütköztek a színes
árnyékok problémájába. Rájöttek, hogy az árnyékon belül is számos különböző
árnyalat létezik, amelyek közül a kék az uralkodó szín. De ezt a jelenséget csak
napvilágnál lehetett tanulmányozni ezért a műtermeiket elhagyták és a szabadban
dolgoztak (plan air). Felfigyeltek arra hogyan oldja fel a levegő rezgése a kontúrok
élességét, és hogy nem minden vehető ki egyforma tisztasággal. Mindent utáltak ami
hagyományos és szigorú szabályok szerint való.
Fauves-vadak. a tiszta színek fokozottabb
kifejezőerejére, éles színkontrasztokra kívánt építeni. A fény-árnyék
ellentéteket kiküszöbölték. Csekély jelentőséget biztosítottak a harmadik
dimenziónak.
Képviselői: Matisse (K-i szőnyegek színvilága, dekoratív stílus), Gauguin, Vincen
van Gogh, Mauriac Vlaminck, Georges Braque
Mauriac de Vlaminck: A vörös fák: A tájképi struktúra itt már csak ürügy, a kép
színei és az eredeti látvány feltételezhető színei között már alig-alig
találunk megfeleltetést. Mindennél fontosabb, hogyan ütközik a vörös a zölddel,
hogyan áll szemben a kék a sárgával.
Henri Matisse: A vörös desszert: ugyancsak a vadító színek uralkodnak, az árnyékok
hiányoznak, az asztalon lévő tárgyak lebegnek, minden egybefolyik.
Olajfestés: A legáltalánosabb és legszélesebb körben
használt festési eljárás.
Az olajfesték sokkal lassabban szárad, mint
a tempera. Színei mélyebbek, tüzesebbek, fényesebbek. Csodálatos finomságú
fény-árnyék viszonyok, tónus- és színátmenetek érzékeltetésére alkalmas. Gazdag
lehetőséget nyújt a legkülönbözőbb felületi minőségek ábrázolására is. Míg
a tempera inkább a világos színtartományokban mutatja meg igazi szépségét, az
olajnál a világos és mély tónusú színek együttes alkalmazásával a tér
bemutatásának is szélesebb lehetőségei állnak a festők rendelkezésére.
A hiperrealizmusnak (hiper-túlzó, túlságos) és FOTÓREALIZMUS-nak
egyaránt nevezett képzőművészeti irányzat a hatvanas évek vége felé tűnt fel. A
konceptuális művészet és a vele rokon törekvések permetizmusával vitázva a
valóság objektív, személytelen, hűvös megjelenítését tűzte ki célul. Az
irányzat a tömegmédiumok által meghatározott standard látásmód tényéből indul
ki. A festő alapanyaga általában fénykép vagy színes diapozitív, amit bámulatos
technikai virtuozitással óriási méretű festménnyé nagyít. Az emberi szemnél
élesebb és pontosabb kameralencsén keresztül látott és megragadott valóságdarab
így teljesen irreálissá válik, és többek között olyan kérdéseket feszeget, mint
a látvány és a valóság viszonya, a fotólátás objektivitása és a manipulált
látás mibenléte.
Lakberendezési tippek
